A lelkigyakorlatot megel?z?en kilenceddel és böjttel készültünk, Isten áldását és kegyelmeit kérve a hétvégi programra. Pio atya kilencedét kezdtem el és ajánlottam föl erre a szándékra. Imádkoztam a szervez?kért és a résztvev?kért.
Különleges kegyelemnek éreztem már azt is, hogy a jó Isten elhÃv, hogy ott lehessek ezen a hétvégén. Amikor hÃrét vettem, hogy az atya lelkigyakorlatot tart Füzéren, kérdeztem az Urat, hogy mit tegyek. Bár a vágy a szÃvemben, hogy mehessek hatalmas volt. Nem nagyon tudnám mihez hasonlÃtani, ilyen vágyat még nem éreztem menni valahova. Kértem az Urat, hogy segÃtsen nekem, hogy ott lehessek, ha ? is úgy akarja. Ãs mit is tagadhatna meg t?lünk a mi Urunk, ha mi ennyire szeretnénk. Szabadnapot kértem 2.-ára, hogy el?z? este elindulva hazaérhessek repül?vel. Akkor már tudtam, hogy nem kell vissza sietnem, mert 5.-én Angliában munkaszüneti nap lévén, nem dolgoztunk, Ãgy megszakÃtás nélkül részt vehetek majd a lelkigyakorlaton. Ãgy éreztem, már hosszú ideje, hogy nagy szükségem van a lelki feltölt?désre, de arra nem számÃtottam, hogy ez ennyire meghatározó lesz számomra. Ãgy készültem, hogy tudtam, ha már ott leszek, az csak jó lehet nekem. Nagyon szerettem volna szolgálni énekkel, de nem voltak nagyratör? vágyaim, tehát örültem annak, hogy tölt?dhetek. Aztán kaptam egy lehet?séget, hogy mégis énekelhetek és ezzel szolgálhatok a én Uramnak. Nagyon boldog voltam, repdesett a szÃvem, hogy újra dics?Ãthetem az Urat és felajánlhatom Neki a szolgálatot az ? még nagyobb dics?ségére.
A lelkigyakorlatot megel?z? jó néhány hónappal korábban gyomorfájdalmakra lettem figyelmes. Az okát sajnos nem sikerült kiderÃteni, de a fájdalmak lassan már elviselhetetlenek voltak. Bármit csináltam, ettem vagy nem, ittam, vagy nem, a fájdalom nem sz?nt meg. A felkészÃt? böjt és imádság megkezdésével a panaszaim lassan elt?ntek és semmilyen fájdalmat vagy kellemetlen érzést nem éreztem. Ez hihetetlen volt számomra, mert hosszú hónapok óta nem volt olyan napom, hogy a fájdalmaim enyhültek volna, bármit is próbáltam ki. Ez meger?sÃtette bennem az Ãr gyógyÃtó kegyelmét.
Egy másik megdöbbent? momentum történt, szintén a lelkigyakorlatra való felkészülés ideje alatt és eddigi életem els? ilyen élményeként. A menstruációs ciklus tüneteib?l arra következtettem, hogy hamarosan itt az ideje a következ?nek. Az általam készÃtett feljegyzések alapján viszont még úgy t?nt van néhány nap hátra, amit?l azért tartottam, mert ezek a ciklusok számomra mindig fájdalmasak és görcsösek voltak, de egy ideje még jobban feler?södtek, olyannyira, hogy az egyik leger?sebb fájdalomcsillapÃtót kell használnom, hogy a mindennapi feladataimat el tudjam látni. Ráadásul még egy endometriozisnak nevezett cystát is felfedeztek nálam, ami miatt az orvos elmondása alapján a fájdalmaim er?södhetnek. Nos, nem voltam felkészülve, de mégis elkezd?dött a ciklusom csütörtökön, melyet alig érezhet? fájdalom jelzett. Akkor kicsit elkeseredtem és az Ãrhoz szóltam: âà Istenem, hogy fogok Ãgy részt venni a hétvégi programon, és hogy tudok Ãgy szolgálni Neked ekkora fájdalommal, vagy éppen a gyógyszerek hatása alatt?â Azok biztos el fognak nyomni, vagy éppen aluszékony leszek t?lük, de minden másra alkalmatlan leszek â gondoltam magamban. A csomagolásnál b?ven gondoltam a fájdalomcsillapÃtókra és arra, hogy kéznél legyenek, hisz anélkül nem élem túl. Azt hiszem a sóhajom az égig szállt, mert attól a pillanattól kezdve semmiféle fájdalmam nem volt, és még csak a legkisebb negatÃv hatását sem éreztem a ciklusommal járó korábbi tapasztalatoknak. Ez tulajdonképpen akkor tudatosult bennem, amikor a gépem leszállt Magyarországon és még mindig tünetmentes voltam, majd másnap (ami mindig a legrosszabb volt) és a harmadik, és Ãgy tovább. Fantasztikus érzés volt, és a kegyelem amit kaptam, könnyekig meghatott. Minden nap hálát adtam az Ãrnak érte és az ? gyengéd és irgalmas szeretetéért. 20 éve minden egyes ciklus alkalmával nagyon nehéz napokat éltem át, és megtapasztalva ezt a kegyelmet. Soha nem tudom ezek után elfelejteni és eléggé hálát adni ezért a szeretetért.
Ahhoz hogy az utazás zökken?mentes legyen elindultunk a reptérre 17.30-kor. A gépem 20.25-ös indulásra volt kiÃrva, ami azt jelentette, hogy a 45 perces utat ez alatt a 3 óra alatt biztosan meg tudjuk tenni és még a forgalom ellenére is, ennyi id? csak elég, hogy odaérhessünk. Ãgy gondoltuk, hogy még a legnagyobb forgalom el?tt elindulunk és Ãgy sima utunk lehet. De valahogyan egyre csak sokasodtak az autók és úgy t?nt, hogy mi nem haladunk. Az els? egy óra el is telt Ãgy, hogy alig pár km-t tudtunk csak haladni. Kezdtem az órát nézni, hogy már ott kellene lennünk és mi valahogy nem közeledünk. Fogalmam sem volt, mi lesz, de gondoltam biztosan elérjük, hisz olyan korán elindultunk. Ãgy döntöttem bekapcsolom a navigációs gépet, hogy megtudjam, mégis mennyi id? van hátra az oda érkezésig és megdöbbenve láttam, hogy már nem sok, de még kb. mindig annyi mintha most indulnánk otthonról, holott már egy órája úton vagyunk. Ez annyira nem tetszett, úgyhogy próbáltam kérni a férjemet, hogy csináljon valamit, mert ha ez Ãgy folytatódik, akkor nem fogom elérni a gépemet. Ãn még ennyi autót sohasem láttam életemben, és úgy t?nt, hogy ezek csak jönnek és jönnek és ennek soha nem lesz vége. Nem tudom honnan jött ennyi autó. Ãs mi még mindig nem haladtunk. Nagyon esélyes volt, hogy már nem fogom elérni a gépemet. Az út még mindig hosszú volt el?ttünk és kocsisor még hosszabb. El?vettem a telefonomat és kezdtem Ãrni az sms-eket. âKérlek imádkozz, mert úgy néz ki, hogy nem érem el a gépet.â Pár másodperc múlva, egy kis folyosó t?nt fel el?ttem, amire felhÃvtam a férjem figyelmét és ?, mint egy szlalom-pályán úgy haladt az autók között követve a megnyÃlt folyosót. Mindig talált egy kis utat, hogy kicsit-kicsit el?rébb kerüljön. Majd alig fél órával az indulás el?tt megérkezett a reptérre. A parkolóból rohantam az épületbe, onnan a csomagvizsgálathoz, ahol az elém táruló látványtól újból a sÃrás tört rám. 3 vagy 4 hosszan kÃgyózó sor állt el?ttem és én nekilendültem udvariasan kiel?zni az el?ttem állókat. Nem gy?ztem elégszer elnézést kérni azoktól, akik elé kerültem, de a gépet semmiképpen nem akartam lekésni. A sok-sok ember rendkÃvül kedvesen és megért?en engedett maga elé. Majd a vizsgálat végeztével rohantam, hogy megnézhessem, honnan indul a gép, de ekkor már csak 10 percem maradt. Gondoltam, hogy valószÃn?leg a megszokott helyr?l indul a gép, ezért abba az irányba futottam. Ãs egy siet? pillantást vetettem a kijelz?re, a számot alig láttam, csak úgy körülbelül. Nem voltam teljesen biztos benne, de a 20-as kapuhoz futottam és beálltam a sorba. Onnan hÃvtam a férjemet, hogy itt állok az egyik sorba, de nem tudom ez e a jó. Ekkor hátrafordult egy hölgy és kérdezte, hogy Budapestre utazom e, én igennel válaszoltam, mire ?, - âakkor jó helyen vagyâ. Megköszöntem és megnyugtattam a férjemet is, hogy már elértem a gépet és nemsokára felszállok. Nem gy?ztem eléggé hálát adni az Ãrnak. Az úton végig imádkoztam. Dics?ség érte Istennek!
|
